információs technológia

Magyarország épp most játssza el nagy esélyét, vagy elsül a mesterterv?

Az infokommunikációs és távközlési iparág, vagyis az ICT-szektor az innováció és a digitális gazdaság alapja, az internetadó utáni pálfordulás óta a csapból is ez folyik Magyarországon. Nem véletlenül: kifejezetten jó induló pozícióban vagyunk ahhoz, hogy Magyarország egy kicsi, gyorsan fejlődő digitális országgá váljon, amit a nagy hozzáadott értéket termelő ICT-szektor hajt. Ugyanakkor nálunk az egyik legmagasabb a külföldi, a hazainál produktívabb cégek részaránya az ICT-szektor értékteremtésében, így a külföldi cégekkel szemben nagy kitettséggel rendelkezünk. Az OECD friss jelentése alapján mutatjuk, mi történik a szektorban a világon és itthon.

Lép a kormány, még több boltban fizethetünk kártyával

Sikeres a tavaly indított bankkártya-elfogadóhely telepítési program, az első lépcsőben a 2017. december 31-ig vállalt 30 200 terminálnak már több mint a felét forgalomba helyezték a programban részt vevő szolgáltatók. A most meghirdetett újabb 30 ezer terminállal a közeljövőben az online pénztárgépekhez viszonyított lefedettség megközelíti majd a 80 százalékot. Az újabb elfogadóhelyek telepítésének költségvetési forrását a kormány már korábban biztosította - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére.

Hitel a fotelből? - Már ez is lehetséges Magyarországon

A Cofidis megoldása révén már úgy is lehet hitelt igényelni online csatornán keresztül, ha az igénylés előtt a leendő adós nem volt korábban a hitelintézet ügyfele. Az igényléstől az utalásig terjedő átfutási idő pozitív bírálat esetén akár 24 órán belül megtörténhet, új ügyfél esetén is -derül ki a pénzintézet közleményéből. Hasonló megoldások már eddig is voltak a piacon, a mostaninak az újdonsága az, hogy új ügyfelek is teljesen online intézhetik a hiteligénylést. A megoldás szépséghibája, hogy a folyamat végén postára kell adni a papírokat.

Megérkezett Magyarország első 5G-s szupergyors mobilnete

Az Ericsson és a Magyar Telekom bemutatta az első 5G kapcsolatot Magyarországon csütörtökön, az Ericsson Magyarország budapesti kutató fejlesztő központjában, a mobilhálózati kapcsolat másodpercenként 22 gigabites (Gbps) letöltési sebességet ért el.

Érintéssel is fizethetünk a parkolásért

Az Ingenico Group és a DBM Banktechnológiai Kft. bejelentette, hogy lezárult a projekt, amelynek keretében 136 darab korszerű, érintéses fizetést is lehetővé tévő parkolóautomatát telepítettek Szeged fizetős parkolóövezeteibe.

Nem lesz magyar bankkártyás rendszer, helyette valami sokkal jobbat főztek ki

A magyar átutalási rendszert működtető GIRO még idén kiválasztja az új, azonnali fizetési rendszer motorját biztosító beszállítót, és megköti a szerződést. Az új rendszer kiválasztásánál szempont az is, hogy amikor egyszer Magyarországon is bevezetik az eurót, az átutalási rendszer képes legyen az euró alapú tranzakciók elszámolására is - mondta el lapunknak Selmeczi-Kovács Zsolt, a GIRO vezérigazgatója. A magyar kártyás rendszer kiépítése hasonlóan komplex és költséges feladat lett volna, mint az azonnali átutalási rendszer projektje, ezért most úgy áll, nem lesz saját kártyás rendszerünk. Az új átutalási rendszer több száz milliós beruházást jelent a GIRO oldalán, a bankoknak mégsem lesz feláras szolgáltatás az instant rendszerbe küldeni az átutalásokat. Sőt, ha a forgalom jelentősen bővül, elképzelhető, hogy további díjcsökkentésre is lehetőség lesz. A bankok mindeközben már javában fejlesztik az azonnali átutalásra épülő fizetési megoldásaikat.

Kínai fintech hódítja meg Amerikát

Kínai fintech hódítja meg Amerikát

Idén egy online mikrohitelezésben utazó fintech cég, a Qudian lesz a legnagyobb kínai cég, amely tőzsdére megy Amerikában, az IPO-t szerdára szervezték meg. A cégben közvetve az Alibaba is tulajdonos.

Egy éven belül jöhet az első bitcoinos befektetési alap

Első körben - akár egy éven belül - zártvégű bitcoin befektetési alap jöhet létre, majd a második lépésben, kb. 2 éven belül jöhet az első bitcoinos ETF - véli Cathie Wood, az ARK Innovation ETF alapkezelője.

Európába jönnek a Mastercard és a PayPal közös fejlesztései

A PayPal és a Mastercard bejelentette, hogy a két vállalat az Egyesült Államok, valamint az ázsiai és csendes-óceániai térség piacai után globálisan is kiterjeszti digitális szolgáltatásainak fejlesztésére vonatkozó stratégiai együttműködését - olvasható a társaságok által kiadott közleményben.

Ingyenwifi és szupergyors net jön az iskolákba

Szupergyors internetet és teljes wifi-lefedettséget kapnak az állami és egyházi iskolák 2019 végéig - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Eldőlt: jön az oroszok saját kriptopénze

Eldőlt: jön az oroszok saját kriptopénze

Hosszú hónapok találgatása után úgy néz ki, eldőlt: Oroszország saját kriptorubelt bocsájt ki. Az új kriptopénz azonban több tulajdonságában eltér majd a ma ismert kriptovalutáktól.

Megérkeztek a BKK új beléptetőkapui, mától próbálhatod ki

A BKK Facebook oldalán bejelentette: az elektronikus jegyrendszer beléptetőit mától lehet kipróbálni a Deák Téri metróállomáson. Az automatikusan nyíló kapuk egyelőre csak csúcsidőszakon kívül, néhány hetet követően pedig csúcsidőszakban is nyílnak majd az utasok előtt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.